hu | en

Menüsor

Puddleglum

„Egy szóra asszonyom — szólt Puddleglum, visszasántikálva a kandallótól. — Csak egy szóra még! Mindazt amit mondtál nekünk, elhiszem, nem vitatom. Olyan fickó vagyok, aki szereti megtudni rögtön a legrosszabbat, és aztán jó képet vágni hozzá. Nem kételkedem a szavaidban. De maradt még valami, amit mondani szeretnék. Lehet, hogy álmodtunk vagy kitaláltunk mindent: fákat, füvet, napot, holdat, csillagokat és Aslant is. Lehet. Ha így is van, ezek fontosabbak számomra, mint a valóságos dolgok. Tegyük fel, hogy ez a sötét, szörnyűséges birodalom az egyetlen létező valóság. Szomorú vagyok, ha így van. Akkor inkább játsszunk úgy, mint a gyerekek. Számukra a játék összekötő kapocs az általuk felépített játékvilág és a valóság között. Ezért maradok én inkább a játékvilág mellett. Aslannal tartok, mégha nem is létezik ilyen oroszlán. Úgy próbálok élni, mint egyvalaki Narniából, mégha Narnia nem is létezik. Megköszönve a szívélyes vendéglátást, és ez az úriember és a kisasszony is készen áll, akkor elhagyjuk felséged udvarát és addig bolyongunk a sötétben, míg meg nem leljük a fenti világhoz vezető utat. Az is lehet, hogy már nem éljük meg. Akkor az a kevés, ami még hátravan, nem ér annyit, hogy ebben az unalmas sötétségben éljünk végig.”

C.S. Lewis: Narnia Krónikái 6. kötet, Az ezüsttrón (The Silver Chair); 12. fejezet, A boszorkány bosszúja

5 fogásos menüsor

Puddleglum

ÉRVÉNYES: 12.06-TÓL

19.000 Ft/Fő

Menüsor

 

Pisztráng, cékla, rákszirom

LM, allergén: hal, szezám, glutén, rákfélék

 

Hagyma, pekándió, pacal

GM, LM, allergén: diófélék, mustár, zeller

 

Tojásleves

GM, LM, allergén: tojás, zeller

 

Őzgerinc, édesburgonya, zab

GM, allergén: laktóz, diófélék

 

Bobajka

GM. allergén: tojás, tej,

 

Az étlapon szereplő árak után 12% szervizdíjat számítunk fel.
Az áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák.

Válasszon

További Menüsorok

9 fogásos menüsor

Narnia krónikái – A végső ütközet

ÉRVÉNYES: 12.06-TÓL

27.000 Ft/Fő

7 fogásos menüsor

ASLAN

ÉRVÉNYES: 12.06-TÓL

23.000 Ft/Fő

0
0
Kosarad
Üres a kosaradVissza a bolba